BemutatkozásRÓLUNK

A verseny PoleArt Hungary néven, Magyarországon az első nemzetközi rúdművészeti versenyeként, 2016 tavaszán került először megrendezésre a Paradise Táncművészeti, Rúdfitnesz-, és Légtorna Akadémia és a Women’s Paradise – Rúdtánc-, és Légtorna stúdió szervezésében.

A Pole and Aerial Art Hungary fő célja, hogy népszerűsítse és támogassa rúd és légtorna eszközök segítségével történő művészi közlésformákat, valamint színpadi produkciókat.

A Pole and Aerial Art Hungary teret ad a tehetség kibontakozásának, lehetőséget biztosít azok számára, akik szeretnék megmérettetni magukat, bemutatni tudásukat, akik szeretnének kiteljesedni a színpadon, valamint a tánc és a mozgás által megjeleníteni érzelmi világukat. Valamennyi résztvevő lehetőséget kap arra, hogy a közönség elé tárja személyiségét, lelki világát, kreativitását a hozzá leginkább illő műfajban.

Vannak találkozások, amelyek nem véletlenül történnek.
Kapcsolódások, amelyekből közös értékek, közös álmok és végül közös alkotás születik.

Bízunk.
Hiszünk.
Alkotunk és továbbadunk.

Adni szeretnénk.
Emelni a rúd- és légművészetet.
Támogatni a tehetségeket.
Közösséget építeni és teret nyitni a hiteles, önazonos alkotásnak.

Olyan közeget teremtünk, ahol nem a versengés, hanem a művészet kerül a középpontba.
Ahol mindenki szabadon megmutathatja azt, ami csak benne él.

Ezt jelenti szűmunk a
Pole and Aerial ART –
Amikor a Lelked Életre kel. 🕊️

Szeretettel: Niki & Barbi
Pole & Aerial Art
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.