A Pole and Aerial Art Hungary célja teret adni a művészi önkifejezés megannyi formájának. Vannak, akik kifejezetten versenyhelyzetben szeretik megmérettetni magukat, ám akadnak szép számmal olyanok is, akik pusztán az előadás öröméért szeretnének színpadra lépni. Bármelyik csoportba is tartozol, a Pole and Aerial Art Hungary eseményen kibontakoztathatod tehetséged. A Glamour and Exotic Art pedig mindazokat szólítja meg, akik kifejezetten ebben a műfajban szeretnék a bemutatni tudásukat, művészetüket. Az alábbi műfajismertetők alapján válaszd a Te saját művészi önkifejezésedhez legközelebb állót (vagy akár többet is).
Rúd, karika, hammock, silk, illetve szabadon választott (freestyle) eszközökön, meghatározott pontozási szempontok alapján, a tudásszintednek és korcsoportodnak megfelelő kategóriában, illetve versenyszámban mérheted össze tudásod más versenyzőkkel. Az előbbi felsorolásban nem részletezett, összevont „freestyle” kategóriában szinte bármilyen talajon rögzített vagy a levegőben felfüggesztett eszközön bemutathatod a gyakorlatod. Két verseny rudat, illetve további légtorna eszközöket limitált számban és változatban tudunk biztosítani, de hozhatod a saját, jól megszokott eszközödet is, amelyet az Eszközhasználati kérelem jóváhagyását követően használhatsz.
A Szabad Alkotó Tér időt és teret biztosít arra, hogy a közönség elé tárd művészetedet az általad választott eszközön. Ebben a műfajban az előadások nem kerülnek elbírálásra, nincs zsűri általi pontozás, sem közönség szavazás. A Szabad Alkotó Térben az előadásod hosszát tágabb időintervallumban tudod színpadra vinni, mint a verseny esetében, továbbá nincs tudásszint, illetve korcsoport szerinti besorolás. Az előadásod / előadásotok során használni kívánt zenét, az eszközödre vonatkozó kérelmet, illetve a művészi témád leírását ebben a műfajban is csatolnod kell jelentkezéskor. Kérjük, hogy amennyiben előadásod vizuális szempontból a glamour vagy az exotic stílust jeleníti meg, a Glamor and Exotic Art – Szabad Alkotó Tér műfajba add le a jelentkezésed!
Ez a műfaj igazi reneszánszát éli napjainkban, ráadásul már nem kifejezetten csak a rúdon, hanem egyéb (pl. légtorna) eszközökön is hódít a műfajra jellemző mozgásvilág, valamint az ehhez kapcsolódó érzéki, hangsúlyos, színpadias öltözék, illetve kellékek. A kosztüm tekintetében a jó ízlés határain belül lehetséges olyan ruházat és lábbelik viselése is, amelyek a Pole and Aerial Art műfajban nem megengedettek. A Glamour and Exotic Art műfaj jellegzetes stílusjegyei miatt kifejezetten a felnőtt korosztálynak szól, így a versenyzésre/előadásra, illetve a közönség számára a megtekintésre is különálló idősávban lesz lehetőség. Az eszközök tekintetében egy összevont „freestyle” kategória kerül megrendezésre, amely a Pole and Aerial Art univerzális pontozási szempontjai alapján kerül elbírálásra a zsűri által. Az Eszközhasználati kérelem / Művész téma leírás benyújtása ebben a műfajban is szükséges.
A Glamour és Exotic Art verseny valamennyi jellemzője és tulajdonsága, illetve a Szabad Alkotó Tér tágabb időintervalluma együttesen érvényesülnek ebben a műfajban. A megjelenítés (pl. kosztüm), valamint a korhatár keretein túl a zsűri vagy a közönség általi elbírálásra nem kerül sor, azonban a használni kívánt eszköz, valamint a művészi téma leírásának lapja előzetesen ebben a műfajban is beküldendő.
Egy versenyen általában a kizárólag a szervező által biztosított eszközökön van lehetősége a résztvevőknek bemutatni a gyakorlatukat; a Pole and Aerial Art Hungary eseményen szeretnénk ennél nagyobb szabadságot biztosítani a részvevőknek, pontozási rendszerünk is ennek megfelelően lett kialakítva. Azonban ehhez elengedhetetlen, hogy biztonsági, technikai és logisztikai szempontból is a lehető legjobban felkészülhessünk az eseményre. A versenyszámok/előadások gördülékeny és biztonságos lebonyolítása érdekében tehát, jó előre tudnunk kell, milyen igények merülnek fel a résztvevőknél az eszközhasználat terén, a kérelem jóváhagyása pedig azért szükséges, hogy mindkét fél megbizonyosodjon arról, hogy az adott elképzelés technikailag és időben is kivitelezhető legyen.
A művészi téma leírásának benyújtására az alábbi szempontok miatt van szükség:
- segíti a zsűrit, illetve a nézőket a bemutatott produkció helyes értelmezésében
- a szervezők időben részletes képet kapnak arról, hogy a produkció technikailag, illetve dramaturgiai szempontból hol helyezkedjen el az esemény idővonalában
- a versenyző/előadó felkonferálása során nem csak képileg, de szavakkal is megszólítható a néző, ezáltal az előadás által közvetített üzenet/érzelmi világ több érzékszervre hatva érhet célba
A szervezői stáb igyekszik a tőle telhető legtöbb technikai segítséget megadni, azonban saját eszközök esetében a helyszínre, illetve az onnan történő elszállításról a résztvevőnek kell gondoskodnia. Az eszközök tárolására az eseményt megelőzően, illetve azt követően a helyszínen nincs lehetőség. Speciális eszközök szerelésében/felfüggesztésében érdemes olyan személy(ek) segítségét kérni, aki szakszerű tapasztalattal rendelkezik az összeállítás/szerelés terén. A szervező a saját eszközök nem megfelelő használatából adódó esetleges balesetekért és károkért nem vállal felelősséget.
Az eseménytől való távolmaradásnak semmilyen szankciója nincs, indoklása nem szükséges. A befizetett részvételi díj azonban, a szabályzat alapján nem visszatérítendő.
Nem kötelező sem mindkét rudat használni, sem a 4m-t kihasználni, de aki ezeket jól (ki)használja, az értelemszerűen magasabb technikai pontokra számíthat.
Nincsenek.
Tagság nélkül is lehet nevezni.